Hirdetés

Szerző: Orosi Viktor. Közzétéve itt: Lexikon 14 szeptember 2011 dátummal
Friss 4299 találat 0 olvasónak tetszett

 

Tudom, nehéz elhinni, hogy a vitorláshal és a diszkoszhal is igazi sügér, eltekintve attól, hogy sügérszerűek. Kinézetük egyáltalán nem sügérszerű és viselkedésük sem olyan, mint a sügéreké. Legalábbis ez a legjellemzőbb a kitenyésztett változatokra, melyek rengeteg hal közül lettek kiválogatva, eltérő színezetük, vagy úszóformájuk miatt.

 

Nem fogok mélyen belemenni, hogy hogyan is tenyésszük a vitorláshalakat. Mindössze, néhány, hasznos információval szeretnék szolgálni a vadonfogott vitorláshalakkal kapcsolatban. Sok vadonfogott egyed ugyanolyan szép, vagy talán még szebb, mint kitenyésztett fajtársai, és természetesen jóval nagyobb kihívást jelent tartásuk, tenyésztésük is.

 

Jelenleg három érvényes és ismert faja van az édesvízi vitorláshalaknak.

Ezek a következők:

• Pterophyllum scalare

• Pterophyllum altum

• Pterophyllum leopoldi

 

Kellően képzett, illetve tapasztalt akvaristák számára, egyáltalán nem jelent gondot, hogy kellő biztonsággal megállapítsák az egyes fajok közötti különbséget. Sokszor lehet hallani, hogy ezek a halak a kezdő akvaristák számára kitűnően tartható fajok, azonban ez ebben a formában nem igaz, mivel mindhárom faj rendkívül igényli az odafigyelést. Valószínűleg, aki ezt kitalálta, egyáltalán nem volt tisztában eme csodálatos halak igényeivel.

 

A legjellemzőbb vonásuk a drámai, oldalirányú lapítottság, az erősen megnyúlt hát-, illetve farok alatti-úszók és ennek következtében a háromszög formájú test, az ezüstös alapszínezet, mely kontrasztos, fekete, függőleges sávokkal tarkított, illetve a feltűnően hosszú, módosult has-úszók, melyek tapogatóként funkcionálnak. A rendkívül lapos testük és a váltakozó csíkozottságuk segítségével, könnyedén elrejtőznek a növényzetben és a vízbe nyúló faágak között a természetes környezetükben. Az egyes regionális fajokon belüli méretbeli különbségek már elegendő ahhoz, hogy az ichtiológusok különálló fajként sorolják be őket. A besorolásukkal kapcsolatos huzavonát az alábbiakban olvashatjátok.

 

Nevezéktani történet

 

Burgess (1979) ismertette meg velünk, jól érthető módon a vitorláshalak nevezéktanának történetét, melyet az alábbiakban összegzek.

 

Lichtenstein 1823-ban írta a „Zeus scalaris” fajt, mely példányait Brazíliában fogta és ezt követően, eme példányokat a Berlini Múzeumnak ajándékozta. Később Cuvier és Valenciennes is újravizsgálta a fajt és úgy döntöttek, hogy átnevezik a fajt „Platax scalaris”-nak. A leírásuk alapjául, Lichtenstein által, a Berlini Múzeumnak adományozott „Zeus scalaris”, kissé megcsonkított példányai szolgáltak. Heckel, 1840-ben ismét leírta a fajt, mely leírás alapjául a Rio Negro-ban fogott halak szolgáltak. Ezt követően létrehozta számukra a Pterophyllum nemet, beleértve a „scalaris” fajt is.

 

A Pteropyllum elnevezés jelentése, „szárnyas levél”, mely utal az erősen lapított testükre, a scalaris elnevezés pedig „lépcsős”-t jelent.

 

Castelnau (1855) egy másik vitorláshal fajt is leírt, a „dumerilii”-t. Később, ez a leírás 1862-ben helyesbítve lett Günther által, miszerint a Pterophyllum dumerlilii a Pterophyllum scalare szinonimája.

 

Az altum vitorlás, első ízben, 1903-ban lett leírva, Pellegrin által, mint Pterophyllum altum. A negyedik vitorláshal fajt, a Pterophyllum eimekei, 1928-ban írta le Ahl, ez utóbbi, kereskedelmi leírások alapján történt. Az Ahl által leírt faj a későbbiekben megegyezőnek bizonyult a Pterophyllum scalare-val (Schultz 1967). Végül 1963-ban J. P. Gosse írta le az ötödik fajt, a Plataxoides leopoldi-t. Gosse azt hitte, hogy a Heckel által adott Pterophyllum elnevezés már használatban volt, egyes rovarfajok nevezéktanában. Mint kiderült tévedett és a Plataxoides leopoldi Schultz (1967) által lett helyreigazítva, és mint a Pterophyllum dumerili szinonim elnevezéseként jegyezte le. 1986-ban Sven Kullander újravizsgálta a Pterophyllum dumerilii és a Plataxoides leopoldi mintapéldányait és azt a következtetést vonta le, hogy a Pterophyllum dumerilii holotípusa, valójában a Pterophyllum scalare egyik variánsa volt, valamint megállapította, hogy a Plataxoides leopoldi jól láthatóan különbözik tőle és az elnevezése helytálló.

 

Kutatásait a különböző fejformákra vizsgálatára alapozta. Mind a Pterophyllum scalare mind pedig a Pterophyllum dumerilli, úgynevezett csipkés profillal rendelkezik, miközben a Plataxoides leopoldi profilja nem csipkézett és egy szembetűnő folt található a hát utolsó részén, a negyedik sötét csík környékén és viszonylag, zömök, rövid úszói vannak a Pterophyllum scalare és a Pterophyllum altum-hoz képest. Kullander úgy hiszi, hogy a Plataxoides leopoldi áthidalja a Pterophyllum és a Mesonauta nemek közötti morfológiai szakadékot.

 

 

Hogy a dolgok még jobban össze legyenek kuszálva, Burgess arra a következtetésre jutott, hogy a P. scalare és a P. altum, végpontjai egy morfológiai és egy földrajzi leejtőnek. Később Burgess (1979) úgy gondolta, hogy eme fajokat alfajként kellene besorolni, úgy, mint P. scalare scalare és P. scalare altum. Kullander (1986) viszont úgy gondolta, hogy eme két faj besorolása a P. scalare és a P. altum szerint volt helyes, ha figyelembe vesszük, a függőleges mintázatukat, mely alapján jól megkülönböztethetőek a fajok, mert például a P. altum csíkjai szélesebbek. Biztos vagyok abban, hogy aki már látta mindkét fajt, egyetértenek Kullander észrevételével. Bár Kullander hozzáteszi, hogy a vizsgálata tárgyát képező scalare, Guyana, Brazília és Peru folyóiból származtak és különböző formájú úszókkal, eltérő számú pikkelyekkel és színezettel rendelkeztek. Valójában a vadon befogott P. scalare példányai, különböző helyekről származnak (Brazília, Guyana, Peru) és ezek számos, nyilvánvaló módon különböznek egymástól, beleértve a fejformát, a függőleges csíkozottság intenzitását, kontrasztosságát, vagy az oldalukon lévő vöröses árnyalatú pettyezettség mértékét, meglétét, illetve hiányát.

 

Tehát a tudósokat és az akvaristákat jelenleg három faj foglalkoztatja. A P. scalare a tipikus, ezüstszínű vitorláshal, mely az Amazonasban fellelhető, Perutól Brazílián át Guyanáig. A P. altum a magas testű, a Rio Orinoco és a Rio Negro vízeiben fordul elő és a P. leopoldi, a zömök testű vitorláshal, Guyanából.

 

A P. altum és kiváltképpen a P. leopoldi eléggé ritka az akvarisztikában és csak alkalmanként importálják őket, valamint szaporodni is csak nagyon ritkán képesek, akváriumi körülmények között.

 

Pterophyllum scalare

 

Németországba, első ízben 1911-ben importálták. A Pennsylvaniai William L. Paullin volt az első, aki sikeresen szaporítani tudta a fajt és a növendékeket sikeresen fel is nevelte. Mivel a vad scalare eléggé agresszív lehet és kifejezetten nagyra nő, körülbelül 10-13 cm hosszú és 15-20 cm magas, ezért egy nagy medencére van szükség a tartásukhoz, melynek térfogata legalább 300 liter. Nagyon fontos számukra a kiváló minőségű víz, illetve fontos, hogy a vizük gyengén áramló legyen. Bár élőhelyükön a víz átlagos kémiai paraméterekkel rendelkezik, pH 7,2-7,4 és mérsékelt keménységű, a tapasztalatok mégis azt mutatják, hogy jobb, ha vizüket enyhén savasra (pH 6,5) és kifejezetten lágyra állítjuk be. A vitorláshalak tartása és tenyésztése során nagyon hasznosnak bizonyult a tőzegen keresztül való filtrálás. Vizük hőmérsékletét célszerű 28-30 Celsius fok körül beállítani számukra.

 

 

Általában a sügérekkel kapcsolatban mindig felmerül egy nagyon fontos kérdés, hogy milyen növényeket telepítsünk az akváriumba!? Ez a kérdés, természetesen a vitorláshalak esetében is fennáll. Az ő esetükben a legjobb, ha nagy és széles levelű növényfajokkal próbálkozunk, melyek megfelelő búvóhelyet, valamint ívóhelyet biztosíthat számukra. Erre legalkalmasabbak az egyes Echinodorus fajok, de a Saggitaria fajok is megfelelőek számukra. Ezen kívül dekorációként alkalmazhatunk különféle faágakat, gyökereket is, hogy még otthonosabban érezhessék magukat halaink.

 

 

A vad scalare-k számára elengedhetetlen a kiváló minőségű eleségekkel való táplálás. Etetésükkel kapcsolatosan nem lesz nehéz dolgunk, mert falánk természetűek és szinte mindent elfogadnak. A legjobb, ha változatosan etetjük őket, például előszeretettel fogyasztják a különböző szúnyoglárvákat, földigilisztát, rovarlárvákat, apró rákokat, ezen kívül megkínálhatjuk őket granulált és lemezes tápokkal is. Ha szaporítani is szeretnénk őket, akkor még jobban oda kell figyelnünk a megfelelő minőségű és mennyiségű táplálásra. Szaporításukhoz elengedhetetlen a rendszeres és bőség vízcsere, mellyel még jobban szaporodásra ösztönözhetjük őket.

 

Pterophyllum altum

 

Bárki, aki már látott Altum vitorlást, tanúsíthatja, hogy nagyban különbözik a P. scalare-tól és sokkal szebb, illetve kecsesebb. Ezek a halak nagyobbra nőnek, mint a scalare. magasságuk, a farok alatti úszó végétől a hát úszó végéig, elérheti a 30-38 cm-t, testük hosszúsága pedig a 15-20 cm-t. A halak testén lévő függőleges csíkok, inkább barna, fahéj árnyalatúak, mint feketék, illetve szélesebbek és úszóikon is halványan látszanak. A P. scalare úszói ezzel ellentétben „tiszták”. Fejük jellegzetesen „lépcsős”, mely különös kinézetet biztosít a halak számára, azonban ez a jellegzetes vonás a P. scalare egyes egyedeire is jellemző lehet. Az Altum vitorlás, Venezuelában és Columbiában, a Rio Orinoco felsőbb szakaszaiban, és Brazíliában a Rio Negro-ban fordul elő. Eredeti élőhelyükön a víz pH-ja 6 alatt van és a víz keménysége alig mérhető, a hőmérséklet pedig elérheti a 31-33 Celsius fokot is. Tenyésztésükhöz a P. scalare igényeinek megfelelő körülményeket kell biztosítanunk. Az ő esetükben, azonban még nagyobb hangsúlyt kap a megfelelő akvárium méret. Vizük hőmérsékletét soha ne engedjük 27 Celsius fok alá süllyedni, lehetőség szerint 31-32 Celsius fok környékén tartsuk.

 

 

Véleményem szerint az egyik legritkább és legszebb látvány, ha egy egész csapat Altumot tartunk, egy a számukra, ízlésesen berendezett akváriumban. A legnagyobb látványt egy 8-12 fős csapattal érhetünk el. Célszerű számukra egy 700-800 literes medencét berendezni, melyet faágakkal, gyökerekkel, széles levelű növényekkel dekorálhatunk.

 

 

 

Pterophyllum leopoldi

 

Nem szerencsés, de sajnos a leopoldi-t, úgy is ismerik, mint a köpcös vitorláshal, amiatt, hogy testük kicsit nyúltabb, és úszóik kevésbé hosszúak és szélesek, mint a P. scalare, vagy a P. altum úszói. Azonban legtöbbször P. domerilii néven árulják a kereskedésekben és sajnos sok akvarista is ezen a néven ismeri, pedig, mint ahogyan már a fentebb leírtam, a dumerilii a scalare egyik szinonim elnevezése. A leopoldi példányai eredetileg a Rio Solimoes-ból, az Amazonas-ból és a Guyanai Rio Rupununi-ból származnak. Sajnos nagyon ritkán importálják és ezért kevésbé elterjedt. Kiválóan azonosítható különös testalkata alapján, illetve az oldalán mutatkozó sötét foltról, mely a testén lévő negyedik csík közelében található, és közvetlenül a hátúszó tövében, vagy magán az úszón díszeleg.

 

 

 

Konklúzió

 

Miközben a vitorláshalak tartása és tenyésztése iránti érdeklődés továbbra is népszerű az akvaristák körében, addig a vadon befogott vitorláshalak tartása kevésbé érdekes, mint kitenyésztett változataiké. Ez talán annak köszönhető, hogy a vad példányok kevésbé színesek, viszont véleményem szerint sokkal nagyobb kihívás egy akvarista számára, még a tapasztaltabbak számára is, a tartásuk és tenyésztésük, mint egy genetikailag agyon módosított, kitenyésztett fajé, ráadásul a vadon befogott példányok esetében, a maga valóságában figyelhetjük meg halaink természetes viselkedését, mely alapján nagyon nagy tapasztalatra lehet szert tenni. Ha minden feltételt képesek vagyunk biztosítani halaink számára és kellő odafigyeléssel, áhítattal, elszántsággal gondoskodunk róluk, akkor halaink előbb, vagy utóbb meghálálják a gondoskodást és lakásunk gyöngyszemévé változtatják akváriumunkat. Aki már látott csapatban úszó vitorlásokat, az biztosan tudja miről is beszélek, hiszen felemelő érzés csodálni a csapatot, ahogyan méltóságteljesen úszkálnak az akváriumban.

 

 

És végül egy kis csemege:

[katt]

 

Forrás:

 

Burgess, W. E. 1979: Studies on the family Cichlidae.

 

Cuvier G. & A. Valenciennes 1831:Histoire naturelle des poissons.

 

Stawikowski, R. & U. Werner. 1988: Die Buntbarsche der Neuen Welt: Sudamerika.

 

Kullander, S. O. 1986: Cichlid fishes of the Amazon River drainage of Peru.

 

Castelnau, F. L. 1855: Poissons. In: Animaux nouveaux or rares recueillis pendant l'expédition dans les parties centrales de l'Amérique du Sud, de Rio de Janeiro a Lima

 

Ahl, E. 1928: Übersicht über die Fische der südamerikanischen Cichliden-Gattung Pterophyllum

 

Schultz, L. P. 1967: Review of South American freshwater angelfishes - genus Pterophyllum

 

Gosse, J.-P. 1963: Description de deux cichlides nouveaux de la region amazonienne.


Szerző: Orosi Viktor

21 0 4
...
Powered by CjBlog
Kérem hozzászóláshoz lépjen be!
  • Nincsenek hozzászólások

Keresés

Hirdetések

 
 
átvehető
Debrecenben az E-petnél:
 

Székesfehérváron a Tűzhal boltban:
 
 
Sopronban az Aqua-Zooban:
 
 
 Budapesten a Korallosakvárimban:
 
 
Budapesten a Vadvilágban:

Akvarista.hu a Facebookon

Chat

Ki van online?

Oldalainkat 212 vendég és 2 tag böngészi

Ajánló:

Kapcsolat:
 
Mizsák Norbert
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
+36 30 381-6969
Go to top