Hirdetés

 

A LEHABZÁS

A lehabzás története

Úgy tartják, hogy a lehabzást az 1960-as években egy solingeni akvarista fedezte fel, aki észrevette, hogy a levegõvel mûködõ talajszûrõjének csövében barna hab gyûlt össze. Mûanyag csövekbõl készített egy kezdetleges lehabzót. Megfigyeléseinek és munkájának eredményét elküldte a Max Planck Intézetbe. Norbert Tunze és Erwin Sander továbbfejlesztették az ötletet és hamarosan piacra dobták lehabzóikat Tunze és Sander márkanéven.

Minden akváriumban folyamatosan lebomlási anyagok keletkeznek. A halak az általuk elfogyasztott táplálékot Ammónia/Ammóniák (=NHx), fehérjék, aminósavak (a fehérjék építõkövei) és ballasztanyagok formájában választják ki. A káros anyagokat el kell távolítani vagy ártalmatlanná kell tenni, hogy élõlényeink az idõ folyamán ne mérgezzék meg magukat. Ezeket biológiai szûréssel szén dioxiddá, vízzé, nitráttá, foszfáttá, szulfáttá tudjuk bontani. A tengeri akvárium legkiválóbb minõségû biológia szûrõi az élõkövek. Vannak más biológia elven mûködõ szûrésfajták is. Ilyenek például : Csöpögtetõ szûrõk, Jaubert módszer, Leng Sy féle "iszap"- filter, növényes szûrés magasabb rendû algákkal és/vagy mangróvéval, Adey féle "alga-pázsit" szûrés, az akvárium vízkeringésbe beágaztatott "refúgiumok".

Lehabzással a fehérjéket még azelõtt eltávolítjuk az akvárium vizébõl, mielõtt káros végtermékké bomlanának. Ennek következménye a foszfát és a nitrát koncentrációjának csökkenése valamint a biológiai szûrõrendszer terhelésének enyhítése. Tehát a tengeri akváriumok megfelelõ lehabzására nagy hangsúlyt kell fektetni. Szûrõrendszerünk hirtelen terhelésénél - pl.: több etetés az átlagnál, elhullott hal - a biológia szûrés nagyon lassan reagál a többletmunkára. Különösen a nitrifikáló baktériumoknak (Nitrosomonas- és Nitrobacter csoport) van többnapos alkalmazkodási idejük. A lehabzás viszont gyorsan reagál és megakadályozza/csökkenti a mérgezõ Nitrit és NHx vegyületek felhalmozódását.

Mûködési elv

A fehérjék szeretnek felületeken felhalmozódni. A lehabzásnál nagy mennyiségû és nagyon apró légbuborékok segítségével hihetetlen nagy felületek képzõdnek. A proteinek ezek felületén megtapadnak (statikus vonzódás, adszorpció). A fehérjék felületéhez is tapadhatnak különféle részecskék pl.: szennyezõdések, halott sejtek (baktériumok, algák, gombák) valamint fémek is. A mûködõképes lehabzás feltétele a rendkívül kicsi buborékátmérõ (átmérõ 1 mm alatt), 15 ezrelékes sótartalom és a nem túl magas zsírtartalom.

A lehabzás hatékonysága néhány tényezõtõl függ: Minél magasabb a hõmérséklet, annál gyorsabban tapadnak a fehérjék a buborékok felületére. Minél kisebbek a buborékok, annál nagyobb a felület és ezzel a lehabzás hatékonysága is. Minél több ideig érintkeznek a buborékok a vízzel, annál jobb a lehabzás. Minél kevesebb a turbulencia (keveredés) a reakciócsõben, annál kevesebb megtapadt szennyezõdés és fehérje fog leválni a buborékokról. Minél kisebb a fehérjeterhelés egy akváriumban, annál nagyobb mértékben lehet lehabozni. Ózonadagolással további szennyezõdéseket vehetünk ki a vízbõl, valamint a még fel nem töltött fehérjerészecskék statikusan feltöltõdnek, ezáltal azokat is le tudjuk habozni. Ózonnal a lehabzó egyenletesebben mûködik, tehát pl.: etetésnél nem lesz habtúlcsordulás és fehérjelefölözés 30 %-al növekszik.

Lehabzó típusok

Vannak az akváriumban (vagy szûrõházban) vagy az akvárium mellett üzemelõ lehabzók. A különféle típusoknál más-más módon jut a levegõ a lehabzóba. Ezek lehetnek:

1. Levegõporlasztók

A tengeri akvarisztikában faporlasztók terjedtek el, mert ezek adják a legkisebb átmérõjû buborékokat. A buboréknagyság a fa pórusainak nagyságától és egyenletességétõl függ. A fa fajtája mindegy, de általában hársfát szoktak alkalmazni. Kicsi lehabzóknál ez a legjobb és legolcsóbb módszer, hiszen a kisméretû faporlasztós lehabzók a legolcsóbbak. Mûködtetésükhöz egy légpumpa is szükséges. A faporlasztókat havonta kell cserélni, mert hamar eltömõdnek.

2. Injektoros porlasztás

Injektoros porlasztásnál a lehabzóba egy nagy erõsségû pumpával nyomják a vizet, a levegõ egy a vizet szállító csövön elhelyezett fúvókán keresztül jut be a reakciócso¿be, amit a gyorsan áramló víz ereje szív be. A buborékok nagysága a pumpa teljesítményétõl függ. Minél nagyobb, annál kisebbek a buborékok. 1 Bar nyomásnál már a buborékok mérete megegyezik a faporlasztóval képzett buborékokéval. Mivel nagy teljesítményu¿ motort kell használni, ezért ennek a módszernek magas energiaszükségletét lehet hátrányként elkönyvelni.

3. Diszpergátoros porlasztás

Ennél a módszernél egy motoros szûrõ átalakított vagy kicserélt rotorja a szûrõ vízkinyomó csövén található kis légszelepen keresztül szívja be a levegõt és nyomja be a lehabzó reakciócsövébe. Elõnye, hogy jóval kisebb energiaigényû a motor és nincs szükség külön levegõpumpa üzemeltetésére. Hátrányai közé soroljuk, hogy a víz-levegõ keverék hatására fellépõ ún. kavitációs erõk nagyon hamar tönkreteszik a motort és mûködése rendkívül zajossá válik.

A lehabzó mûködésének hatékonyságát növeli a légbuborékok vízzel való érintkezésének ideje, vagyis minél tovább "utazik" a buborék a lehabzó reakciócsövében annál több részecske tapad rá. A legegyszerûbb faporlasztós lehabzóknál a buborék miután elhagyta a porlasztót egyenes úton felfelé száll és a reakciócsû tetején a vízszint felett a habgyûjtõ csészében válik ki hab formájában. Ez a fehérjelefölözés legegyszerûbb de nem a leghatékonyabb módja. Hatékonyabb lehabzóknál a levegõt tovább utaztatják, pl. a levegõvel dúsított vizet a csõ tetejénél nyomják a csõbe így a buborékok leszállnak, aztán pedig fel. Tehát dupla annyi utat tesznek meg, mint a fentebb említett faporlasztós módszernél. Az igazán hatékony lehabzók az ún. Jülicher-elv alapján mûködnek (lásd lenti ábra). A levegõvel dúsított akváriumvizet a készülék legaljába szállítják. A gázcsere javul, mert ezen a részen található a lehabzóban a legnagyobb nyomás. A buborékok itt is a reakciócsövön keresztül szállnak a gyûjtõcsészébe, de egy részüket a vízáramlás lenyomja a reakciócsõ mellett. A nyugalmi kónusznál lelassul a vízáramlás a nagyobb csõátmérõ miatt, így tovább keringenek a buborékok.

Méretezés

A lehabzás is az akvárium szûrésének egyik módszere. Éppenséggel itt a szûrõanyagunk nem szivacs vagy perlonvatta hanem a buborékok felülete. Sokszor felmerül a kérdés, hogy lehet-e "túlhabozni" az akvárium vizét. A szûréstechnika aranyszabálya itt is érvényesül: egy akváriumot "túlszûrni" nem lehet, inkább a szûrés alulméretezésébõl származnak gondok. Minél nagyobb lehabzót kapcsolunk egy akváriumhoz, annál tisztább lesz a vize. A szakirodalom szerint a lehabzón az akvárium vízmennyiségének 1-1,5-szeresének kell óránként átfolynia. A manapság forgalomban lévõ korszerû lehabzók elég, ha a vízmennyiség 0,7-szeresét forgatják át. Természetesen a telepített lehabzó nagysága függ attól is, hogy milyen típusú akváriumot mûködtetünk: korallszirtes akváriumnál - kevés hallal vagy hal nélkül - méretû készülékek is elegendõk. Viszont csak halas tengeri akváriumnál elengedhetetlen a nagyon jó minõségû és hatásfokú lehabzás.

A lehabzógyártásban Németország világhatalomnak számít. Számos cég (AquaMedic, Sander, Tunze, Grotech, Aquacare) állít elõ jó minõségû és megbízható készülékeket.

SzabóLászló / Pultos
AME Tengeri szekció

Fotók: Murányi István / Mur

Like-old a Facebook-on, +1-eld a Google-n, twitteld vagy osszd meg egyéb helyeken!


Written by
Super User

Keresés

Hirdetések

 
 
átvehető
Debrecenben az E-petnél:
 

Székesfehérváron a Tűzhal boltban:
 
 
Sopronban az Aqua-Zooban:
 
 
 Budapesten a Korallosakvárimban:
 
 
Budapesten a Vadvilágban:

Akvarista.hu a Facebookon

Chat

Ki van online?

Oldalainkat 860 vendég és 1 tag böngészi

Ajánló:

Kapcsolat:
 
Mizsák Norbert
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
+36 30 381-6969
Go to top