Hirdetés

Beszéljünk az akváriumról!

Több
8 éve 7 hónapja #179517 Írta: laspring
laspring válaszolt a témára:
Neked a szivattyú nem tömődött el?Átdolgozta magán a motyót?

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 7 hónapja #156643 Írta: Triton
Triton válaszolt a témára: Nyitott akvárium
Szia!Nekem is volt már nyitott az akváriumom korábban és pontosan a világítás miatt. Sőt, holnaptól ismét nyitott lesz és megint csak a világítás miatt (sokat próbálgatom a csöveket, mivel a növényeim sínylődnek a gyári 2X18W-os cső alatt). Szóval mivel nekem elsődlegesen nincsenek ugráló halaim (kivétel a két Siamensis- velük meg eddig valahogy szerencsém volt) eddig nem ugráltak ki. Egyébként én el tudom képzelni, hogy valamilyen esztétikusabb vékony lécből barkácsolsz egy kis keretet és azt bevonod szúnyog hálóval vagy esetleg DRYVIT-hálóval. Ez utóbbit építkező anyag forgalmazó boltban lehet fillérekért megvásárolni, nem tudom ismered-e? Ritkább szövéső üvegszál anyag, nagyon erős és nem tud keresztül ugrani rajta kisebb hal sem. A helyedben inkább barkácsolnék, minthogy a szőnyegre repüljenek a halaim elpusztulni. Ha meg a vízszintet csökkented 1-2 cm-el az szerintem semmit nem fog nekik számítani, vidáman repkednek akkor is. Meg lehet ezt a barkácsolást oldani olcsón, szépen, gyorsan. Sok sikert hozzá!Üdv.: Triton

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 7 hónapja #201917 Írta: jojo
jojo válaszolt a témára:
Azt hittem, hogy logikus lesz, hogy egy nagyobb tartály vagy \porzsákot\ teszel rá....<img alt=\"\" src=\"http://www.akvarista.hu/fckeditor/editor/images/smiley/msn/wink_smile.gif\" /> Úgy is jó ha fél literes pet palack a gyűjtő tartály, vagy egy más mü.a. doboz.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 7 hónapja #201914 Írta: laspring
laspring válaszolt a témára:
Ez teljesítményre biztos hogy jó, de az az érzésem hogy ez nekem másfél perc alatt megtelne és lehetne takarítani... és nem csak a \pozsákot\, hanem a szivattyút is

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 7 hónapja #201906 Írta: jojo
jojo válaszolt a témára:
Hali! Már valahova felraktam a képeket egy általam készített aljzatporszívóról. Egy powerfej, az elején egy tölcsér ahol beszív, és a végén egy \porzsák, amit fel lehet kötözni a kifújócsonkra.Bár én egy müanyag haltápos dobozt használtam, aminek az egyik oldala meg volt fúrva, a másik oldala azaz a doboz csavaros teteje ki volt lyukasztva és ezen volt egy szivacs -belül.Ha eltömödött csak levettem a dobozt és a csap alatt szétszedtem és kimostam a szivacsot.Olcsó és órákig lehet vele \bohóckodni\<img alt=\"\" src=\"http://www.akvarista.hu/fckeditor/editor/images/smiley/msn/regular_smile.gif\" /> http://kep.psharing.com/772210.jpg

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 7 hónapja #201898 Írta: laspring
laspring válaszolt a témára:
Valami profi mulm mentesítő berendezést keresek!Olyan aljzatporszívóra lenne szükségem ami nem a szokásos közlekedőedényes elven működik.Nagyobb testű ragadozó halaim vannak, tehát van mulm bőven.Vettem egy JBL Aqua in-out vízcserélő szettett http://www.greenaqua.hu/hu/jbl-aqua-in-out-complete-set-vizcserelo.html?ref=1 , de ez semmi, ezzel nem tudok hatékonyan mulmozni.Szóval vmi motoros vagy vákumszivattyús eszköz kéne. Kinek mi vált be?

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 7 hónapja #168077 Írta: JoceeHun
JoceeHun válaszolt a témára:
Srácok,Van valakinek még rajtam kívül \nyitott\ akváriuma?A világításom miatt nincs rajta tető. 2-3cm van a vízszint felett az akvárium végéig. A problémám, hogy \ugrálnak\ ki a halak.Az első egy guppilány volt a szülőszobából, azt még megemésztettem a kicsi hely miatt.A következő a Xifó fiú volt, este amikor hazaértem kiszáradva várt a padlón :(Tegnap este meg munka közben éjfél körül már villanyoltás után hallottam egy kopp-ot, hátranéztem, és egy szummátrai vergődött a földön. ?t sikerült megmentenem.Csökkentsem a vízszintet, vagy szúnyogálózzam a tetőt? Kinek van ilyen jellegű tapasztalata? A vízhőmérséklet miatt kellett kinyitnom 28 fok alá nem ment a víz fűtés nélkül az 1db T8-as csővel. Most nyitva rendes világítással állt be 26 fokra, és a méregdrága fényem miatt nem is tudnám leburkolni már.4x24W-os Quad a Greenaqua-ból.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 7 hónapja #201050 Írta: bbalint01
bbalint01 válaszolt a témára:
Szerintem könnyebb vákuummal kiszívni a levegőt a legfelső ponton. A légnyomás ugye kb 10 méteres vízoszloppal tud egyensúlyt tartani, tehát maximum addig tudná felnyomni a vizet a csőben, de ez max 2-3 méteres magasság lehet. És ahogy a víz megy fel a csatornában, mindig után kell tölteni az akikat. Annyit kell csak megoldani, hogy nehogy véletlenül eresszen fent a tömítés, mert akkor nem csak a halak fognak úszni :)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 7 hónapja #199889 Írta: cyranose
cyranose válaszolt a témára:
Szia!A fény kevés lesz ekkora aksihoz (persze nem tudom mit szeretnél benne tartani). Én inkább vennék egy ilyet: http://www.greenaqua.hu/hu/quad-t5-2-39-watt.html vagy egy ilyet: http://www.akvazoo.hu/flexi-m-akvariumvilagitas/flexi-m-94-cm-2-x-39-w/ és amit megspórolok hozzátenném a külsőszűrő árához. Így jobb lesz a világításod, erősebb lesz a szűrésed. Persze nyitott lesz az aksi ....

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 7 hónapja #201219 Írta: SulyRicsi
SulyRicsi válaszolt a témára:
Egy 160literes akváriumot szeretnék venni 80*40*50 összeállitottam egy szettet. Jó így vagy vátoztatnátok valamit rajta?
80*40*50 8mm akvárium 16320ft
Tetö AD Harmony alutető 80X40 2X18W 35000ft
Szűrés Atman CF-800 külső szűrő FULL 20900ftfűtőés Hydor ETH 201 (16/22-es csőhöz) 12000
Levegőztető a 64literes akváriumomból lenne Tetra Tec APS 300 levegőztető légpumpaMilyen csöveget ajánlotok a tetőbe?aquadepon állítottam össze a szettet

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 8 hónapja #135637 Írta: Ádi
Ádi válaszolt a témára:
Hát igen ... <img src=\"http://akvarista.hu/fckeditor/editor/images/smiley/msn/1.gif\" alt=\"\" /> Ha hozzám dobnának egy ilyet meg sem állnék hazáig !!! <img src=\"http://akvarista.hu/fckeditor/editor/images/smiley/msn/35.gif\" alt=\"\" />

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 8 hónapja #134511 Írta: kornél88
kornél88 válaszolt a témára:
11-es jó is lesz az irodámba :)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 8 hónapja #130831 Írta: Ádi
Ádi válaszolt a témára:
Állati jól néz ki néhány ..... <img src=\"http://www.akvarista.hu/fckeditor/editor/images/smiley/msn/14.gif\" alt=\"\" /> de vannak olyanok is amik szerintem nem éppen szolgálják a hal/halak kényelmét. Én a hagyományos akvárizálást preferálom , de erősen gondolkozom egy dohányzó asztal akváriumon. Több honlapot is néztem és vannak elég tetszetős darabok , ha eljutok odáig hogy beszerzek egy ilyet felrakom ide az összerakást/telepítést . <img src=\"http://www.akvarista.hu/fckeditor/editor/images/smiley/msn/1.gif\" alt=\"\" />Üdv: Ádi

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 8 hónapja #200304 Írta: jojo
jojo válaszolt a témára:
Van olyan nagy aksi is, ahol az OLDALÜVEGEN zsebek vannak, és lehet etetni a halakat a látogatóknak.Ha rábukkanok belinkelem.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 8 hónapja #197410 Írta: mdk01
mdk01 válaszolt a témára:
Kicsit beszéljünk arról az éttermi alagutasról.Nem tudom hogyan csinálták mert ha azt akarjuk hogy fent az alagutba legyen víz akkor fel kell nyomni oda tehát az alsó akváriumot sőt az egész rendszert légmentesen le kell zárni és nyomás alá helyezni ami egy 1-1,5m-es szintkülönbségnél és iilyen keresztmetszetnél nem kevés és egy akkora nyomás szétnyomná a ragasztásokat.Szóval nekem ez nem tiszta... Amúgy köszi..:)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 8 hónapja #197393 Írta: Jaki01
Jaki01 válaszolt a témára:
A telefonfülkés nagy királyság!!:)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 8 hónapja #200505 Írta: Muad-Dib
Muad-Dib válaszolt a témára:
http://www.boredpanda.com/creative-aquariums/ ha valaki szereti az extrém akvarizálást, ajánlom a fenti linket megtekinteni.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 9 hónapja #201429 Írta: Muad-Dib
Muad-Dib válaszolt a témára:
Igen, a eheim pro 3 250 rendben lesz egy ekkora medencéhez. és nem kell mellé belső szűrő. a beszívó ágra tegyél szivacsot, így könnyebb lesz a takarítás, nem fog belül eltömődni a víz útja.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 9 hónapja #201407 Írta: zolzoler
zolzoler válaszolt a témára:
Sziasztok!Segitseget kernek 1.: szazhusz literes aksiba megfelele egy eheim pro 3 250 belso szuro nelkul?2.Termeszetes,hogy a zebradanio ivadek az aksi falan mozdulatlan?

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 9 hónapja #161676 Írta: Shamandaliek
Shamandaliek válaszolt a témára:
Erre még nem is gondoltam, köszönöm :)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Oldalmegjelenítési idő: 0.783 másodperc
Product Tour

Keresés

Hirdetések

 
 
átvehető
Debrecenben az E-petnél:
 

Székesfehérváron a Tűzhal boltban:
 
 
Sopronban az Aqua-Zooban:
 
 
 Budapesten a Korallosakvárimban:
 
 
Budapesten a Vadvilágban:

Akvarista.hu a Facebookon

Menu

Chat

Ki van online?

Oldalainkat 1069 vendég és 0 tag böngészi

Ajánló:

Kapcsolat:
 
Mizsák Norbert
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
+36 30 381-6969
Go to top