Hirdetés

Mit adjak enni a halaimnak?

Több
13 éve 4 hónapja #127360 Írta: szabi75
szabi75 válaszolt a témára:
Egyelőre van négy páncélosharcsám egy 60 l aksiban. Ebből egy a túlélő egy piros szemű albinó törpe páncélos aki szerintem vak is, a másik 3 pedig leopárd törpe páncélos, őket most vettem. A lényeg hogy a kis rózsaszín albínó olyan szintem pásztázza az aljazatot hogy akár mit csinálok mindent elsőnek talál meg és azt meg is eszi. Tartok tőle h a másik 3 új éhen hal. Vmi ötlet az etésre? zárjam el a kis albínót? :) PS. egyébként az albínóharcsa az egyetlen túlélője az előző akváriumomnak amiben az összes kb 12 hal (torochatum, öves csík, meg szumátrai) döglött meg egyszerre a távollétem alatt hála az autómata etetőmnek. (a túladagolt kaja megmérgezte a vizet gondolom.) az egész lakás bűzlött a döglött hal szagtól, fehér felfújódott tetemek mindenhol, a víz teljesen opálos rettenetes látvány... a kicsi rózsaszínnek meg semmi baja. Kivettem tele engettem egy teáskancsót csapvízzel és úgy ahogy volt bedobtam a kis survivert. Ott élt 2 hétig amíg összeszedtem magam és kifertőtlenítettem és újraindítottam az aksit. (talán miatta) Szerintem, ezek után ez a hal WCben is megélne vagy talán még víz sem kell neki. Hihetetlen!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 5 hónapja #126618 Írta: Sihu12
Sihu12 válaszolt a témára:
Kezdő akvarista vagyok, vásároltam egy jó barátomtól egy 100literes akváriumot. És ehez halakat is kaptam, akik egyenlőre még egy-két hétig, amíg a nagy akvárium be nem indul(új külső szúrő, teljesen új talaj miatt), addig egy másik akváriumban éldegélnek. Lehet a halak párosítása kicsit érdekes, én nem ilyeneket vettem volna, de hát ez volt hozzá.:PTi mit ajánlanátok, milyen haltápot, esetleg élő eleséget adjak halaimnak??2 morgó harcsa1 gyöngy gurámi1 labeó7 neon3 szifó1 cápa harcsa1 díszcsík1 vitorlás hal

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 6 hónapja #123618 Írta: mark24
mark24 válaszolt a témára:
az atremiák és a daphniák nagyon jó élő eleségek amandáknak.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 6 hónapja #123665 Írta: kapi
kapi válaszolt a témára:
sziaA kérdésedben ott a válasz mindent megesznek ami befér a szájukon ami nem nagy mert a halak is kis termetüek szerencsére nem válogatósak minden élö száraz és fagyasztott kaját elfogadnak ami méretben megfelel nekik.Ha van kedved és idöd keltess nekik sórákot és 1 grindál telep is jó szolgálatot tesz épp ugy mint a vágott tubi ha nem akarsz élövel pepecselni marad a fagyi és a száraz táp azokból meg hatalmas a választék.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 6 hónapja #123638 Írta: Mea
Mea válaszolt a témára:
Sziasztok! Amanda lazacoknak cyclopson kívül milyen eleséget ajánlanátok még? Nyilván, ami elég apró szemű...Tapasztalatotok szerint milyen kombináció a jó?Egyenlőre még ódzkodnak az otthoniak az élő eleségtől.Előre is köszi a választ!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 6 hónapja #122720 Írta: jojo
jojo válaszolt a témára:
Semmi gond nem lesz, én is beszoktam dobni 2-3 darabot.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 6 hónapja #122726 Írta: PillaLilla
PillaLilla válaszolt a témára:
Hello,egy hülye kérdésem lenne, de mennyi el nem fogyasztott halkaja tudja hazavágni a vizet? Pár nappal ezelőtt bedobtam egy Sera Vipachips korongot 6 halnak (abból 4 harcsa). Ilyet még soha nem adtam, szóval nem tudom hogy az nekik sok/kevés. Aztán el kellett jönnöm otthonról, és rajtam kívülálló okok miatt 3 napja nem vagyok otthon, valszeg holnap megyek haza, így az esetleg el nem fogyasztott korong maradék bentmaradt a vízben. Számíthatok rá, hogy holnap valami szomorú kép fogad, vagy 54 liter azért fel tudja dolgozni, ha bentmarad egy is kaja? (eddig mindig alaposan eltávolítottam ami nem fogyott el, ezért kicsit izgulok emiatt)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 6 hónapja #122774 Írta: KiQsz
KiQsz válaszolt a témára:
Azért a 2 hét rázós lehet, de a hétvégét átvészelik minden további nélkül. Azért nem árt ha 1 nap ránéz valaki az akira hogy minden rendben van-e.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 6 hónapja #122551 Írta: kapi
kapi válaszolt a témára:
sziaszerintem ne adj nekik semmit 1-2 hetet simán károsodás nélkül kibirnak itt meg csak 3 naprol van szó.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 6 hónapja #122536 Írta: Kismicsi
Kismicsi válaszolt a témára:
Sziasztok,pár hete van akváriumunk (pontosabban pár hete vannak benne a halak:)) és a 7végén szeretnénk elutazni, így péntek estétől hétfő estéig nem lennénk itthon, ami ugye 3 teljes nap. láttam a boltban JBL weekend tablettát és sera holidayt. Az előbbire gondoltam, mert ahhoz azt írják, hogy 3 nap 10-15 halnak. Most nekünk 6 razbóra van (akik mindent megesznek, amit találnak) és 4 páncélosharcsa (ők pedig olyan kis bambák). Jutna ebből a harcsáknak is, vagy a razbórák pukkadásig ennék magukat? Gondolom mivel még csak növendék halak, így nem tanácsos őket 3 napig kaja nélkül hagyni... Mit javasoltok?

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 7 hónapja #120939 Írta: BlackBird
BlackBird válaszolt a témára:
Simán jó nekik!De az artemiát vedd fel nekik az étlapra.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 7 hónapja #120918 Írta: mark24
mark24 válaszolt a témára:
Teljesen jó a lemezes, nagyon kedvelik ( az én példányaim ) a fagyasztott vörösszúnyoglárvát, érdemes a lemezesből színtápot adni nekik.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 7 hónapja #120709 Írta: Pokolkutya
Pokolkutya válaszolt a témára: ramirezi
Sziasztok nem volt még ramirezim , de ma vettem egy párat.?k is megeszik a levelestápot, vizibolhát , vagy neki valami más jellegű kaját vegyek?

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 7 hónapja #109060 Írta: QandQ
QandQ válaszolt a témára:
valahol olvastam olyat hogy búzacsírábol lehet csinálni halkaját esetleg van valakinek valamilyen öttlete hogy hogyan lehetne zet elkészíteni és hogy lehet e más csíra fajtábol adni nekikén így csinálnám:elvetem a búzát ( vizes vattában kicsíráztatnám) 2-3 cm-esre hagynám nőni aztán leszedném adnék a halagnak 1 etetésnyit (öszzedarabolom és úgy adom oda nekik) ami megmaradt azt is összevágnám jól kiszárítanám és abbol adnég a karnéláknak meg a halaknak isha bármi öttletetek is van aszt szivesen várom

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 8 hónapja #118301 Írta: Tilu
Tilu válaszolt a témára: én így etetek
sziasztok én napi 2x etetem a halaimat (11neon, 2rami, 6zebra, 4oto, 1anci)délután 2 körül fagyasztott artemia kevés állott vízben feloldva ami pont jó az elpárolgott víz pótlására.aztán este villanyoltás előtt pár percel szemcsés díszhaltáp így jut belőle az otoknak és az ancinak is :)jah és kb kétnaponta éjszakára uborkaszeletet gumizok 1 kavicshoz a gumira kötök damilt és belógatom a vízbereggel szépen kíhúzom a kavicsot meg a maradék ubit a damillal így a vizem is tiszta maradpeace

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 8 hónapja #116562 Írta: Sallina
Sallina válaszolt a témára:
Köszönöm :)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 8 hónapja #116523 Írta: Sallina
Sallina válaszolt a témára: Mindenkinek
Még nem akarok szaporítani, de akkor lesz nagyobb akvárium. A többit a bettás topicban :), mert történt némi furcsaság.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 8 hónapja #881 Írta: BlackBird
BlackBird válaszolt a témára:
Alapvetően minden halra igaz , hogy minél nagyobb helyen van annál jobb.Amúgy a 10L elég neki.De egy kicsit megmozgathatod.Ha egy tükröt eléraksz , akkor rögtön elkezd harcolni a sajátát képével , ilyenkor egyrészt mindig erősödnek a színe , másrészt fárasztja magát.Csak ne hagyd előtte sokáig a tükröt , max 5 perc mert rájön a turpisságra és már később nem fogja érdekelni a dolog. Ui:a téma folytassátok a bettás topikban , mert ennek a témának az eredti topikhoz semmi köze!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 8 hónapja #116455 Írta: morcsi
morcsi válaszolt a témára:
Kedves bmw318d!Nekem is sikerült szaporitani a bettákat, szerinted miért irtam le! Másodszor nem én szeretnék betta lányt venni! Elöször olvasd végig a topikokat utána irjál! Mellesleg nem az a biztosabb ha a fiú vigyázz a habfészekre és a kicsikre, szétúszásig nyugodtan maradhat az apa! Lehet,hogy Sallina nem is akarja tenyészteni, de ehhez meg kellene várni a válaszát! SZERINTEM!<img alt=\"\" src=\"http://www.akvarista.hu/fckeditor/editor/images/smiley/msn/33.gif\" />Üdv:morcsi <img alt=\"\" src=\"http://www.akvarista.hu/fckeditor/editor/images/smiley/msn/32.gif\" />

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 8 hónapja #103945 Írta: Bmw318d
Bmw318d válaszolt a témára:
Üdv! Lehet hogy leív 10 literes akváriumban is de nem hinném hogy te éppen egy dobozban szeretnél szülni.Én nekem sikerült már a tenyésztésük és minimum 30 litert ajánlok hozzá.Azt hogy 2-3 lányt veszel azt te tudod.gondolj arra is hogy a kicsiket majd nevelni is kell valamiben és akkor meg szerintem egyszerübb kivenni a hímet és a nőstényt mint a kicsiket nem?<img src=\"http://www.akvarista.hu/fckeditor/editor/images/smiley/msn/teeth_smile.gif\" alt=\"\" />

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Oldalmegjelenítési idő: 0.497 másodperc
Product Tour

Keresés

Hirdetések

 
 
átvehető
Debrecenben az E-petnél:
 

Székesfehérváron a Tűzhal boltban:
 
 
Sopronban az Aqua-Zooban:
 
 
 Budapesten a Korallosakvárimban:
 
 
Budapesten a Vadvilágban:

Akvarista.hu a Facebookon

Menu

Chat

Ki van online?

Oldalainkat 606 vendég és 0 tag böngészi

Ajánló:

Kapcsolat:
 
Mizsák Norbert
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
+36 30 381-6969
Go to top