Utolsó frissítés: 2014.02.21 A kezdetek A tengeri akváriumról sokáig csak annyit tudtam, hogy drága, és fényképen nem tetszik. Nehéz jobban megfogalmazni, minthogy a kék megvilágítás alatt nem tűnt élőnek, nem úgy mint egy szép növényes édesvízi. Először talán az egyik Terraplázán láttam élőben berendezett tengeri akváriumot. Nagyon megfogott a látvány, nem is a halak, hanem a korallok. Egyszerűen leírhatatlanul szépek, élőben kell látni, hogy tudd miről beszélek. Utána is néztem mennyire drága az a drága, hát nagyon. Le is tettem róla. Aztán most tavasszal ismét elkezdtem olvasni a korallszirtes fórumot, és hamarosan azon kaptam magam, hogy egész éjszakákon át a tengeri nanomat tervezgetem. Megcsináltam a minimál költségvetést, bevallottam a felét a páromnak, és megállapodtunk, hogy ez túl drága, nem veszünk ilyet. Szerintem már akkor sejtette, hogy mi lesz a vége. Közel egy év tervezgetés, és jópár hónap intenzív tengeri fórumolvasgatás után raktam össze az akváriumot október elején. 2013.10.08
Az összerakás Az akváriumot és a technika egy részét október elsején hoztam el, akkor feltöltöttem tengervízzel, és megpróbáltam beállítani a lehabzót. Nem is bánom, hogy erre volt pár napom, kellett. Aztán október 8-án megérkezett a 7 kg élőkő, és összeraktam végre magát az akváriumot, ilyen lett: Az aljat 8 kg korallzúzalék, kapott indításkor egy ampulla baktériumtápot. Az élőkövön érkezett néhány élőlény is, például ő:
illetve, ehhez jó szem kell, (apró kis szőrök kör alakban):
Az első hét A világítás napi 10 órát ment. Kiderült, hogy napi 1 liter párolgás van. Ez egyszerre visszapótolni ozmóvízzel soknak éreztem, ezért azóta az elpárolgó víz utántöltése egy elszorított levegőcsapból csöpögő ozmóvízzel van megoldva. Közben rendszeresen mértem a vízértékeket, íme:
Ekkor úgy döntöttem, hogy segítek a lehabzónak egy kicsit, belekerül 1dl aktívszén és még egy adag baktériumampulla.
Mivel a foszfát nem akart lemenni beleraktam egy deci Rowaphos-t is, ez egy nap alatt kiszedte a foszfátot. Ekkor elkezdődött az algaváltás, első körben a barna algával, valahogy így: 2013.10.15 Második hét: Eddigre a vízértékek rendben voltak, úgyhogy úgy döntöttem, hogy veszek egy-két karbantartó állatot, hogy segítsen az alga eltüntetésében:
ő egy törpe remeterák (Clibanarius Tricolor) éppen hegymászósat játszik az üvegen. Egy éjszaka alatt kb egy tenyérnyi felületet tud megtisztítani a köveken. Az aljazaton viszont kifejezetten szerencsétlenül mozog, azt hiszem arra még fogok venni ajzatlakó csigát. A barna alga közben kezd visszaszorulni, most éppen a zöld fonalas alga a soros.
A vízértékek a tizedik napon: pH 7.9, Kh 8, NH4 <0.05, NO2 <0.05, NO3 3, PO4 0.05 2013.10.27 Harmadik hét: Az algaváltás folytatódott, mostanra a barna alga szinte eltűnt, viszont a zöld fonalas igencsak megerősödött:
Nagyjából mindkét szirt punkfrizurát növesztett.
A remeterákok szépen eszik az algát, de ez a mennyiség nem az ő nagyságrendjük. Hihetetlen ügyesen másznak, a sziklákon könnyedén megkapaszkodnak, akár a teljesen függőleges részen, sőt még fejjel lefelé is. Szívesen elbújnak a kisebb barlangokba, ezért nem sokat látom őket mostanság.
Viszont egyik nap előjött az aljzatra, és ott sikerült róla egy egész jó képet csinálni:
A lehabozót végre sikerült beállítani. Ez egy nap termése:
A lehabzó gyűjtőpohara nagyon kicsi, naponta kétszer kéne üríteni, ezért kivezettem egy külső edénybe, így már csak kétnaponta kell pucolnom. A Rowa és az aktívszén továbbra is bent van. A vízértékek a tizenötödik napon: pH 7.8, NH4 <0.05, No2 0.05, NO3 2.5, PO4 0.2, Kh 8 A tizenkilencedik napon: NH4 <0.05, NO2 <0.05, PO4 0.1, NO3 1, pH 7.9, Kh 8 2013.11.03 Negyedik hét A zöldalaga lassan visszaszorulóban van, bár még mindig elég sok van belőle a kövek tetején. úgy látszik ő nagyon igényli az erős fényt és a jó áramlást. A barna alga annak idején mindenütt nőtt. A baloldali szirten lassan kezd elterjedni a mészalga, ahol odanőtt, már nem tud ránőni semmilyen alga, éljen. A hét elején kicseréltem az aktívszenet és a Rowát, a vízértékek tökéletesek NO3 < 1 mg/l, PO4 <0.02 mg/l, NO2 és NH4 stabilan mértetetlenek. Viszont a vízcsere közben iszonyat nagyot szerencsétlenkedtem, alaposan felkavarva a leülepedett koszt a techniai tartályban. Nem tudom, hogy ennek a következménye-e, de másnap holtan találtam az egyik törpe tarisznyarákot. A másik azóta is megvan, szépen tisztogatja a köveket, bár a zöld algát sajnos nem eszi. Hét elején volt vízcsere, úgy döntöttem maradok a két hetenként 10 liternél. 2013.11.10. ötödik hét Megérkezet a lágykorallok, íme néhány kép. Zoák:
Xénia:
Fűkorall:
A beszoktatás jópár órán át tartott. Néhányan szinte egyből kinyíltak, például a zoák és a fácska. A xéniának viszont jópár napjába került mív elkezdett újra pumpálni. Kaptam néhány díszalgát is. Pénzalga:
Kedencem, a vörös díszalga
Innentől kezdve már csak havonta fogom frissíteni a naplót, mert olyan sokminden már nem történik egy héten. 2013 dec Második hónap Az korallok érkezés után három hétben minden rendben ment, minden korall kinyílt, néhányan intenzív növekedésbe kezdtek. Aztán a harmadik hét tájékán elkezdett beködösödni az akvárium, valahogy így:
Egy másik fórumban leírtam a törtenetet, most csak idemásolom: Nem találtam jobb helyet neki a fórumon, úgy hogy leírom ide az elmúlt másfél hónapnyi szívás történetét, ha valaki hasonlóan makacs problémába ütközne. Október eleje óta van meg a nanom, november elején kerültek bele a lágy korallok. Egy hónapig minden rendben ment, növekedni is kezdett a xénia, a fácskák, az egyik zoa és az egyik fűkorall is. Aztán december elején elkezdett beködösödni a víz. Először még nem volt vészes, de nem tudtam elképzelni, hogy mitől lehet, ugyanis mivel nem volt benne hal, ezért nem etettem. Első próbálkozásnak cseréltem 10% vizet, és raktam bele friss aktívszenet. Nem segített. Második próbálkozásom egy 48 órás elsötétítés volt, de nem használt. A víz egyre zavarosabb lett. Harmadikra 72 órás sötétséggel + teljes aljzatcserével próbálkoztam. Mikor reggel felkapcsoltam a villany mintha egy kicsit jobb lett volna a helyzet, de estére - gondolom a fény hatására még rosszabb lett mint volt. December végére a fehér köd kezdett zölddé válni, ekkor már 10 cm-re (!) nem lehetett belátni az aksiba. Ekkor már a korallokon igencsak meglátszott a fényhiány, így utolsó utáni ötletként -itt érzékeny lelkek ne olvassanak tovább - kivettem őket egy üres 50 literes akváriumba frissen kevert tengervízbe. átraktam fölé a világítást, meg kaptak egy kicsi áramoltatót. Az akvárium pedig kapott tíz nap sötétet és egy UV szűrőt. Ezután visszamentek a korallok és a lámpa, az UV szűrőt lekapcsoltam, mostanra teljesen tiszta a víz és nem jött vissza semmi homályosodás. A továbbiakban nem tervezem használni az UV-t, de itt igencsak jó szolgálatot tett. Persze jó lenne a kiváltó okot megtalálni, de ezzel a múltkor sem jutottunk dűlőre. Viszont az UV-s ötletet itt kaptam, köszönöm szépen. 2014 január Harmadik hónap Az év elejét már tiszta vízzel kezdtem, de az apró kis férgek-rákok számai is megfogyatkozott a 10 napos sötétség alatt. Az alga teljesen elűnt az üvegről. íme néhány friss kép:
és a korallok, úgy tűnik ők jól viselték a megpróbáltatásokat. Sarcofiton, zoák (átnőttek egy élőkőre, úgyhogy ők egyedül bennmaradtak a tíznapos sötétben) és az egyik fűkorall:
Xénia, egy fácska és a másik fűkorall:
A fácskák, egy másik zoatelep és a vörös díszalga:
A pénzalgát nem raktam vissza, nem érezte magát jól már egy ideje, folyton hullajtotta a leveleit. Most remélem stabilan marad a rendszer, akkor jöhetnek bele a halak. 2013.02 Negyedik hónap Mivel a vízzel minden rendben volt, ezért január végén vettem egy halat, egy Salarias fasciatus-t.
Nagyon jól tud rejtőzködni, szinte teljesen beleolvad a sziklába.
Itt elkaptam amint éppen engem figyelt. Nagyon jópofa hal. Nem tud rendesen úszni, az ideje nagy részét a köveken támaszkodva tölti. Ahogy kép is látszik, hogy eközben a két elülső uszonyára támaszkodik. Képes arra, hogy a két szemével két különböző irányba nézzen, hihetetlen látvány. Amikor megvettem, egy hétig alig volt hajlandó elfogadni ételt, de aztán a fagyaszott mysis-el megtört a jég. Azóta szépen eszik mysis-t, krill-t, algát a kövekről, illetve vetten neki nori algalapot, azt is nagyon szereti. Viszont a lemezes tápot nem fogadja el. A vizet a hal etetése nagyon megterheli, a lehabzó nem bír el vele. Kiprobáltam, hogy kiveszem a Rowa-t, három hét alatt csúnyán elszállt a foszfát szint 1mg/l fölé. A nitráttal elbírt az élőkő, az továbbra is 1mg/l alatti. A mérés után gyorsan visszatettem a Rowa-t. A február elején aztán vettem egy kalcium és egy magnézium tesztet. Ugyan kőkorallom nem volt ami erőteljesen fogyasztaná ezeket, de nagyon elszaporodott egy mészvázas féregfajta, gondoltam leellenőrzöm. Az eredmény elég siralmas lett 310mg/l a kalcium szintje az ideális 450mg/l helyett, a magnézium pedig csak 970 mg/l a 1350mg/l helyett. A hiányzó mennyiséget Balling-módszerrel pótoltam, a mennyiségek kiszámításához nagy segítség volt az aquacalc nevű ingyenes program, ugyanis ezeket az értékeket nem szerencsés hirtelen változtatni. A Ballinghoz ugyan lehet alapanyagokat kapni akvarista boltokban is, de a József körúti Azúr vegyszerboltból töredék áron lehet ezekhez hozzájutni. Mostanra minden érték az ideális közelében van, ezeket hetente ellenőrzöm. 2013.10.15 Technika Maga az akvárium 60*40 alapterületű, 35 cm magas, a hátsó 10 cm le van választva egy üveglappal a technikának. A világítás 2*24W T5-s 2 db Ati Aquablue, 1 db Ati Blue plus. A hátsó részből egy 500 l/h-s pumpa nyomja vissza a vizet, ami egy fésűs lefolyón kerül vissza a technikai részbe. Az áramoltató egy 1600 l/h Newave.A lehabzó egy Resun Sk-05, a szűrést segíti még 1 dl aktívszén és 1 dl Rowaphos. A csapvizet kezdetben műgyantával, december óta RO készülékkel készítem el, és Ati Coral Ocean Plus sót keverek bele, 40g/l-t.
Like-old a Facebook-on, +1-eld a Google-n, twitteld vagy osszd meg egyéb helyeken!
Oldalainkat 922 vendég és 1 tag böngészi
Információk: