Hirdetés

A víz hőmérséklete

Több
7 éve 1 hete #180512 Írta: sulejmansultan
sulejmansultan válaszolt a témára:
A párolgás fizikája, általános iskola 7. osztály \A párolgásA kiteregetett ruha megszárad, a rajta lévő víz szobahőmérsékleten is gőzzé alakul. A szárítóhelyiség levegőjében gyakran jól érezhető a vízpára mennyiségének növekedése. Fürdés után egy idő múlva bőrünk megszárad, de száradás közben kicsit fázunk, még jó melegben is. A folyadékok már forráspont alatti hőmérsékleten is légneművé válnak, gőzzé alakulhatnak, ezt a folyamatot párolgásnak nevezzük. A párolgáshoz is energiát vesz fel a folyadék a környezetétől. Ruhaszárítás közben a környező levegőtől kapja a víz az energiát. Ha bőrünkről párolog a víz, az energiát testünk adja át, ezért fázunk.Természetesen nem csak a víz, hanem minden folyadék párologhat. A víznél sokkal gyorsabban párolog például az alkohol. A párolgás mértéke is függ a folyadék anyagi minőségétől.Erről meggyőződhetünk a következő megfigyeléssel.Mérjünk ki néhány csepp egyenlő mennyiségű (tömegű) és hőmérsékletű (pl. szobahőmérsékletű) vizet és alkoholt egy-egy kis üvegedénybe! Figyeljük az időt, amely a teljes eltűnésükhöz (elpárolgásukhoz) szükséges! Az alkohol sokkal gyorsabban párolog el az edénykéből, mint a víz. A gyors párolgás sok energiát igényel, ezért az alkohol sokkal jobban lehűl, mint a víz. Ha a kísérletet éterrel végezzük el, ami még gyorsabban párolog, akkor még erősebb lehűlést tapasztalhatunk.A párolgás során, a környezettől felvett energia következtében, a folyadék részecskéi egyre élénkebben mozognak. Az elegendően nagy sebességű - energiájú - részecskék képesek kilépni a folyadékból. Idővel minden részecske megfelelő energiát kap, ezért fogy el előbb-utóbb a szabadon hagyott víz, alkohol, éter stb.A párolgás mértéke függ a hőmérséklettől is. A tapasztalatok szerint a folyadékok minden hőmérsékleten párolognak, de magasabb hőmérsékleten általában gyorsabban. A párolgást egyéb körülmények is befolyásolják. Például a párolgó felület nagysága, mert a nagyobb felületről több részecske képes kilépni. Hasonlóan gyorsítja a párolgást, ha a folyadék fölötti térből a légáramlat elszállítja a gőzt.\Forrás: http://tudasbazis.sulinet.hu/hu/termeszettudomanyok/fizika/fizika-7-evfolyam/hojelensegek/parolgasA lényeg a kiemelt részekben van.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
7 éve 1 hete #168042 Írta: machiguenga
machiguenga válaszolt a témára:
Nálam is 26-27°C-os a víz a 31°C-os szobában. Egy 8cm-es venti 12V-ról meghajtva.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
7 éve 2 hete #168527 Írta: zsuna
zsuna válaszolt a témára:
A ventilláció során, a levegő nyomás csökkenéséből hőveszteség alakul ki. A ventilltor már nem 32 fokos levegőt fúly az akira. Álj csak egy ventillátor elé megtapasztalod.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
7 éve 2 hete #168545 Írta: Deeday
Deeday válaszolt a témára:
De mi ebben a lehetetlen ? Fogj 2 számítógép táp ventit kösd rá egy 12V os legalább 1A-os (amperos) adapterre és tedd rá az akváriumra és láss csodát... Stabilan megtartja a 27 fokot .

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
7 éve 2 hete #168544 Írta: Csekacs
Csekacs válaszolt a témára:
utána nézek, érdekes téma ez, érdekel amúgy is, legalább tanulok.Ha én tévedtem, akkor írok mindenképpen.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
7 éve 2 hete #168543 Írta: szabodaniel4521
szabodaniel4521 válaszolt a témára:
Jah és persze, hozzáteszem, hogy 3-4mm magas vízréteg elpárolgott.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
7 éve 2 hete #168616 Írta: Csekacs
Csekacs válaszolt a témára:
A beszélgetés ebből indult ki: \Jég nélkül. Csak a ventik mennek, 31,4°C a szobában, a víz pedig 27°C tartósan. Szerintem ez, ettől a megoldástól, tuti! :)\ Namost, én erre írtam, hogy szerintem ez lehetetlen....

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
7 éve 2 hete #169090 Írta: szabodaniel4521
szabodaniel4521 válaszolt a témára:
Sziasztok!Látom nagy vihart kavar a dolog..
Ha akarjátok csinálok több képet. De.

Ma reggel, 29 fokos vízre ébredtem. Benyomtam a ventiket.Most 17:14kor 25°C fokos a vizem.
A ventik egésznap mentek. A hőmérő ugyanaz.

A szoba hőmérsékletét digitális hőmérővel mérem. E szerint(17:14) az akváriumtól kb 70 cm-re 31,4°C fok van.
Ha a digi téved 1-2 fokot akkor is jók vagyunk. :)3x8cm-es venti. 12V-sak, de 13,5V-al hajtom őket. Fordulatszámot megnem mondom. Tipp, kb 1000rpm.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
7 éve 2 hete #169095 Írta: olisadebe
olisadebe válaszolt a témára:
Sziasztok ..nekem is sajna 30C-os fokos a vizem,megpróbáltam erős levegőztetéssel hűteni,de ellenkezője történt felment a szoba hőmérsékletére (34C) majdnem ha nem figyelem.. üdv oli.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
7 éve 2 hete #169094 Írta: Night
Night válaszolt a témára:
Ne egesd tovabb magad, inkabb nezz utanna a parolgas fizikajanak. Mar egyszer leirtam, a folyadekok parolgasuk soran hot adnak le, akkor is ha magassabb homersekletu levegovel erintkeznek.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
7 éve 2 hete #169122 Írta: Deeday
Deeday válaszolt a témára:
Nekem 31,3 fokos a szoba és 34 fokos a víz a 80 literbe 2 ventilátor bekapcs+ lámpatest levesz üvegtető eltávolít és kb 20-25 perc és 29 fokos a víz. Egyebet nemtudok mondani :o)Nem használok jeget meg jeges flakont meg ilyeneket mert félek hogy megfáznak a halak a hirtelen hidegtől.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
7 éve 2 hete #169774 Írta: Csekacs
Csekacs válaszolt a témára:
a húsleveses példa ott vérzik el, hogy a leves, ami legyen pl. 45 fokos fölé hideg, mondjuk 30 fokos (mert a szoba 23 fokos átlagos éves hőmérséklete+a test tüdejének melege összesen legyen annyi), azaz hidegebb levegőt fújok, mint ami felette van, magyarán értem az miért hűl... de 29 fokos víz fölé befújok 32 fokos levegőt, akkor ugye ez másik eset... Roller, a te leírásod már közelíthet a valósághoz, de ott is kérdés, hogy 29 fokos víz felett 32 fokos levegő menniyre nevezhető frissnek és persze hogyan tud felvenni hőt:) Szóval nekem az a példa sántít, ahol a fórumtárs a 32 fokos szobában ventillátorral előállít 27-28 fokos vizet jég és minden nélkül, az egész beszélgetés ezen példa miatt indult...én még mindig tartom, ez lehetetlen....

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
7 éve 2 hete #170817 Írta: roller89
roller89 válaszolt a témára:
Kedves Csekacs!A következő módon történik a dolog. Az akváriumodban lévő víz felett a levegő folyamatosan párával telítődik, minden hőmérsékleten más páratartalommal rendelkezik a levegő.Ha a víz felett nem mozog a levegő akkor nagyon hamar telítődik és ha vért is izzad az aksid akkor se fog párologni belőle a víz. Miért jó ha mozog felette a levegő? Folyamatosan friss levegő érkezik az aksid fölé ami még nincs telítve ezzel segítve az akváriumod párolgását.És miért jó ha párolog? A párolgással energiát veszít a víz, ebben az esetbe hőenergiát amivel fokozatosan hül az aksi vize. Egy másik jó példa ha fürdés után vizes testel kimész a 38 fokos szellőbe a párolgó víz a testedből hőt von el, ezzel is hűsítve téged :)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
7 éve 2 hete #171253 Írta: Night
Night válaszolt a témára:
A folyadekok parolgasa soran ho szabadul fel, ennyi.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
7 éve 2 hete #171704 Írta: Csekacs
Csekacs válaszolt a témára:
Egyet nem értek, mitől hűl le a vizetek? Attól, hogy 32 fokos szobai levegőt ráfújtok? Ez most azért valljuk be valahogy sántít, nem? Ez alapján, ha a Balaton 29 fokos és felette folyamatosan 32 fokos szélvihar tombol, akkor lemegy a vízhőfoka 27re? nekem ez nem jön össze sehogy sem ..vagy a fizikát tudom rosszul...majd valaki kijavít akkor. 32 fokos közegben egy 29 fokos test nem hűlhet nem? Egyet tudok elképzelni, hogy a 32 fokos szobai hőmérséklet túlzás...

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
7 éve 2 hete #172056 Írta: Csekacs
Csekacs válaszolt a témára:
én nem is modnom, hogy nem vonja ki a hőt, de könyörgöm, 31 fokos lakásról írt, hova vonja ki a hőt???Magyarán egy Boeing hajtócsavarral is hűtheted, akkor is 31 fokos közeg van körülötte nem? akkor hogyan megy le 27-28ig? Mert azt írta nem használt jeget...

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
7 éve 2 hete #172073 Írta: acel
acel válaszolt a témára:
Párologtatással vonja ki a hőt, megnőveli a vízfelületet, eltávolítja a párás levegőt a nyitott teő miatt eltávozhat a világítás hője. Mások is hasonló eredményről számoltak be a ventillátoros hűtésről itt.
Nekem csak a nyitott tető 2 fokot hűt 40l-es akváriumban (15+5w-os világításnál).

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
7 éve 2 hete #172137 Írta: jojo
jojo válaszolt a témára:
Több fajta hőmérőm volt már, azonos termékeken belül több is.4-5 fokos eltérések is adódtak.Gúvadt is a szemem, mert volt amelyik nem volt olcsó.Na ennyit a hőmérők pontosságáról.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
7 éve 2 hete #178499 Írta: Csekacs
Csekacs válaszolt a témára:
tényleg ne haragudj meg, de ez fizikailag is lehetetlen amit írtál....ha a szobában 31,4 C van (ezt írtad), akkor jég nélkül csak ventillátorral képtelenség 27 fokos víz....mitől hűl le a víz 3-4 fokot??? hiszen 31 fokos levegőt keringet az akvárium felett...és még nem is beszéltem a lámpák hőjéről... A másik hozzászólásod is lehetetlen....31ről 29 fokra csökkent 15 perc alatt??? mitől??? CSak jéggel tudom mindkét esetet elhinni...talán... ráadásul nem is olyan picinek tűnő az akváriumod....ennyi víz ilyen gyorsan nem hűlhet le ventillátortól....főleg 31 fokos szobában??? na neeeee... Azért ez a megoldás kicsit életveszélyesnek ia tűnik első blikkre...

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
7 éve 2 hete #178286 Írta: szabodaniel4521
szabodaniel4521 válaszolt a témára:
Jég nélkül. Csak a ventik mennek, 31,4°C a szobában, a víz pedig 27°C tartósan. Szerintem ez, ettől a megoldástól, tuti! :)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Oldalmegjelenítési idő: 0.851 másodperc

Keresés

Hirdetések

 
 
átvehető
Debrecenben az E-petnél:
 

Székesfehérváron a Tűzhal boltban:
 
 
Sopronban az Aqua-Zooban:
 
 
 Budapesten a Korallosakvárimban:
 
 
Budapesten a Vadvilágban:

Akvarista.hu a Facebookon

Chat

Ki van online?

Oldalainkat 504 vendég és 1 tag böngészi

Ajánló:

Kapcsolat:
 
Mizsák Norbert
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
+36 30 381-6969
Go to top